Bántott már valaki? Bántottak már igazán? Olyan, akit szeretsz. Bántott már? És nem véletlenül! Nem figyelmetlenségből. Nem feledékenységből. Nem tiszteletlenségből, elszólásból, tudatlanságból. Azért, mert akarta. Azt akarta, hogy fájjon neked. És nem is az fájt, amit tett. Hanem, hogy miért tette. Éreztél már így? Bántott már valaki igazán?
Azt is akarta, hogy félj. Rád akart ijeszteni. Azt akarta, hogy veszíts el minden komfortot és kontrollt az életedből. Azt akarta, hogy ne maradjon semmid, csak ő. Hogy tőle függjön az életed, és ezzel megzsarolhasson. Ezt akarta. Így is tett. De addigra már inkább elveszítenél mindent, csak menjen ő is velük. Lennél inkább nincstelen, csak ő ne bántson többet! Éreztél már így? Akartál nincstelen lenni?
És te nem tudtad, hogy mit kellene csinálnod. Fogalmad se volt, mi lenne jó, vagy legalább kevésbé rossz. Nem tudtad, mert eddig bármit is tettél, az rossz volt. Nem tudtál semmit, csak azt, hogy nyűg vagy. Azt, hogy mindig rosszat teszel. Egy semmi vagy. Egy senki. Nem érsz semmit. Bármikor kirúghatnak. Nem a te házad. Az örökös terrorban élni. Mikor azt sem tudod, mikor mosolyognak rád, mikor vicsorognak rád, ha elhagyod a szobádat. Nem is mersz kimenni. Kicsi a szoba, nincs bent hűtő, éhes is vagy. De kihagyod a vacsorát is, csak ne kelljen kimenni. Már nem is iszol, mert messze a wc. Még véletlenül összefutnátok. Ismerős? Szomjasan, száraz torokkal a másfél literes ásványvíz mellett? Az az igazi szomjazás. És közben még sírsz is. A könnyeid sósak, és csak szomjasabb leszel. Éreztél már így?
És tudod, hogy nem lesz másképp holnap se. Évek óta számolsz vissza, mikor mehetsz el anélkül, hogy megbántanád anyádat. Mert őt szereted, ahogy ő is téged. De anyád őt is szereti. És ő nem fogja abbahagyni, amit csinál. Mert ő így szereti. De olyan messze még a 18. És hova mész majd? És miből? Akár az utcára is. Csak el innen. Mert meleg a családi fészek. Annyira meleg, hogy évek óta lángol is. És te nyeled a füstöt. És te égsz benn. És te mégse futsz el. Éreztél már így?
Évekig hallgattad, milyen önző is vagy te. Erre menekülnél egyedül? Hátrahagyva anyukád és testvéreid? Vele? Szeretik őt. Ő is őket. De téged is szeretett. Mégis ilyen maradt. Tényleg lennél olyan önző, hogy megteszed? Bennhagynád őket a tűzben? Hisz tudod, ha az ajtó kinyílik, a lángok magasabbra csapnak. Ki kéne őket is rántani. De hogyan. Ők szeretik a tüzet. Úgy, ahogy egykor te szeretted. És nem tudod, mit kéne tégy. Éreztél már így?
- Megmutattam anyának. Sírt és bocsánatot
kért tőlem, amiért miatta van ez az egész. Azt mondta, ő is gyakran érez
így. Aztán kibékültek a nevelőapámmal és el lett felejtve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése